2014. május 22., csütörtök

Egy brazíliai írónő most megjelent könyvé­ben lerántja a fátylat a nagy titokról.

Egy brazíliai írónő most megjelent könyvé­ben lerántja a fátylat a nagy titokról.
Simoni Renee Guerreiro Dias szerint Adolf Hitler, akiről úgy tudjuk, hogy ’45-ben öngyilkos lett, valójában egy a szövetségesektől kapott térkép segítségével megszökött, és Dél-Amerikában kezdett új életet Adolf Leipzig néven egy néger nő, Cutinga oldalán! Guerreiro Dias egy közös fotóval igazolja az állítását, miszerint a Vezér csak 1984-ben, 95 éves korában halt meg egy Nossa Senhora do Livramento nevű kisvárosban, Cuiaba nevű tartományi fővárostól 30 kilométerre.
Az illetékesek úgy döntöttek, exhumálják a holttestet, és komolyabban megvizsgálják, pedig erre semmi szükség nincs, hiszen az említett fénykép minden kétséget kizáróan a Führert ábrázolja, fölöslegessé téve minden további vitát.

Az NSA bármikor aktiválhatja a tudomásunk nélkül az iPhone-ok mikrofonját és kameráját

Kiszivárgtatott dokumentumok azt mutatják amit mindig is sejtettünk: az NSA (National Security Agency, az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal) tudomásunk nélkül bekapcsolhatja iPhone-jaink mikrofonját és kameráját. A “Der Spiegel” honlapja szerint: “Az NSA ANT divíziója mobiltelefonok és SIM-kártyák implantátumain dolgozik. Ezek közül az egyik egy spyware implantátum, az úgynevezett “DROPOUTJEEP” – amit az első generációs iPhone-ba terveztek – még mindig fejlesztés alatt állt 2008-ban, röviddel az iPhone piacra dobása után. A kémprogramok lehetővé tették azt, hogy távolról le- vagy feltöltsünk fájlokat egy mobiltelefonra. A katalógus szerint az NSA így azt is elérte, hogy a szöveges üzeneteket elolvassa, böngésszen a felhasználó telefonkönyvében, lehallgassa a hangüzeneteket, aktiválja a telefon mikrofonját és kameráját és meghatározza a felhasználó aktuális tartózkodási helyét. Az ANT szakemberei olyan módosított mobiltelefonok előállításán is dolgoznak, amelyek különleges esetekben használhatók és amelyek úgy néznek ki, mint a hagyományos eszközökkel ellátott normál telefonok, de a különböző információkat az NSA ügynökeinek továbbítják. Az ANT az Eastcom és a Samsung telefonokat már 2008-ban modifikálta, és valószínűleg azóta további modelleket is kifejlesztettek.“ Lásd a kiszivárgtatott dokumentumot alább: dok Mint már beszámoltunk korábban, az ANT szakemberei az NSA “személyreszabott hozzáférési műveletek”fedőnév alatt távolról kamera, monitor és egyéb adat hozzáférést tett lehetővé az egész világ elektronikus hálózatára kiterjedően. A jelentés szerint az NSA megállítja az online rendelt telefonszállítmányokat és manuálisan kémprogramokat telepít a célszemély iPhone-jába. A “The Daily Dot” jelentése szerint: az NSA azt állítja, hogy 100 százalékos sikerességi aránnyal dolgoznak az ilyen iOS eszközök, kémprogramok beültetésénél.

BL tuti sportfogadás tipp!

A tipp:Real Madrid-Atletico Madrid 2,5 gól felett! 1,75 Sok sikert!

2014. május 21., szerda

Hogy tudsz pénzt szerezni egyszerűen?Hát így!

Domain kereskedés

Az interneten a szex és a reklám mellett a domainiparban van a legtöbb pénz. Több mint 200 millió domain van regisztrálva világszerte és ez a szám évről évre növekszik. Ám az is tény, hogy a regisztrált nevek többsége használaton kívül van, ugyanis a piac tele van olyanokkal akik csupán azért vásárolnak domain neveket, hogy profitáljanak belőlük, anélkül hogy használnák. A domain név ugyanis jóval több mint egy internetes azonosító. Utal a weboldal témájára, kitűnő marketing eszköz, márkanév. Egy jó domain név önmagában is képes értékes forgalmat generálni és pozitívan befolyásolni a keresőknél elfoglalt helyezéseket. Ezért egy jó domain önmagában is értékes függetlenül attól, hogy működik e alatta valamilyen weboldal vagy sem. Csak érdekességként említeném meg, hogy például a sex.com legutóbb 13 millió dollárért cserélt gazdát.

Jó névnek általában a rövid, könnyen megjegyezhető, kulcsszó alapú, tehát a marketing szempontból értékes nevek számítanak. Emellett fontos még a domain kiterjesztés (tartomány), ugyanis nem egyforma értékkel bír mind. A tartományok közti hierarchiában a pont com foglalja el az első helyet, amit a net követ és ezzel gyakorlatilag ki is merült, mert a többi végződés néhány kivételtől eltekintve marketing szempontból értéktelen (hangsúlyozom marketing szempontból!). Ez alól kivételt csak a nemzeti domain nevek jelentenek, amelyeknél értelemszerűen mindig az adott ország tartománykódját érdemes regisztrálni.

Háromféleképpen tehetsz szert jó domain névre.

1. „szűz” domain

Az első és legolcsóbb módja, ha használod a fantáziádat és kitalálsz egy jó nevet, amit más még nem regisztrált. A kulcsszó alapú neveket felejtsd el, az a hajó már elment, azokra sok-sok évvel ezelőtt kellett lecsapni. Két, esetleg három szó kombinációjából álló neveket keress, amelyekből legalább az egyik kulcsszó.
Erre van egy jó kis módszer: Nyisd meg a Google Adwords Kulcsszó Eszközt. Állítsd be a helyek és nyelveknél, hogy minden ország és, hogy angol. Írd be a kulcsszót és ki fogja listázni, hogy azt a kulcsszót leggyakrabban milyen más szavak kíséretében szokták beírni a Google keresőjébe. Ezután jelöld ki őket és mentsd le Excel-be. Exportáld a kulcsszavakat és másold be a GoDaddy Bulk Search Tools eszközébe, ami ki fogja listázni az elérhető domain neveket. Ezt követően nyisd meg az Estibot.com weboldalt és egyenként írogasd be a neveket és nézd meg, hogy mennyire becsüli azokat, majd amelyek jó mutatókkal rendelkeznek, azokkal érdemes foglalkozni, de arra azért figyelj hogy a domain értelmes legyen! ne csak úgy minden összefüggés nélkül párosítsd a szavakat!
Egy másik jó módszer, hogy egy kulcsszót kombinálj össze egy másik szóval, de úgy hogy a végeredmény ötletes legyen.

2. Másodlagos piacok (aftermarket)

Igazán jó neveket a másodlagos piacokon (aftermarket) fogsz tudni beszerezni: aukciókon, domain nevek adás-vételére szakosodott oldalakon, fórumokon (DomainState, NamePros, DNForum). Ha nem valamelyik domain parkoltató cég (pl Sedo, Namedrive, Bodis) hivatalos piacán kötsz üzletet, akkor arra azért vigyázz, hogy nagyobb összegű ügyleteknél ne közvetlenül üzletelj, hanem vegyél igénybe egy az ilyen üzletek lebonyolítását korrektül biztosító céget. A leghíresebb ilyen cég az Escrow, ahol egyik fél sem juthat hozzá az alku ráeső részéhez, mindaddig amíg azt letétbe nem helyezte Escrow-nál. Természetesen ez nem ingyen van, mert $5,000 dolcsi alatt az alapszolgáltatás díja 3.25%.

3. expired (lejárt) domain nevek

Sokszor megesik, hogy egy-egy jó névnek valamiért nem hosszabbítják meg a regisztrációját. Gyakran olyan is akad köztük, amelyen korábban valamilyen weboldal üzemelt. Ezek jó befektetésnek számítanak a meglévő lefölözhető forgalomnak köszönhetően, ami részben a visszatérő látogatókból, részben pedig az interneten még fellelhető link hivatkozásokból származik. Ezeket a domain neveket be lehet tenni parkoltatni valamelyik pénzes parkoltatást lehetővé tévő céghez, vagy újra lehet építeni releváns tartalommal és PPC hirdetéseket kitenni rá, de akár át is lehet irányítani a forgalmat saját weboldalainkra.

2014. május 20., kedd

Halálos ágyán beszél az egykori CIA vezető az USA-ban őrzött idegenekről (videóval)


Washingtonban, a földönkívüliek létezésének beismeréséért rendezett nagyszabású rendezvényen vetítették le először azt a 2013. március 5-én készített interjút, amelyben egy súlyos beteg egykori CIA vezető – először vállalva a nyilvánosságot – azt állítja, a saját szemével látta az idegeneket és űrhajóikat.

Ez csak egy rossz nap,nem egy rossz élet.


Kérlek Titeket,hogy lájkoljátok a facebookos oldalunkat!
Köszönjük!https://www.facebook.com/pages/Ki-hinn%C3%A9o/280180192100301